Csalódás Istenben

2018. szeptember 17. | Bejegyezte: admin | Kategória:  Könyv

Ikerfiaim lassan nyolc évesek lesznek. Tényleg szinte az egyik pillanatról a másikra megnőnek. Csak kapkodom a fejem. Mióta megszülettek, sok mindent elfelejtettem, a hétköznapok összemosódnak, az emlékek nem teljesek, itt-ott hézagosak, homályosak. Azonban vannak meghatározó, bevésődött emlékképek. Ilyen a születésük. Illetve annak a hiánya.

Épp Debrecenben voltam a nagyapám temetésén, amikor a világra jöttek, tőlem négyszáz kilométerre. Lehet ebbe belelátni valamiféle spirituális üzenetet, amikor búcsúzunk valakitől, akkor érkeznek a világra a gyermekeim. Én nem ezt láttam benne, hanem valamiféle kozmikus összeesküvést ellenem és a családom ellen. Miért kellett ennek így történnie? Miért pont velem? Miért vette el tőlem Isten annak a lehetőséget, hogy ott lehessek első gyermekeim születésénél? Miért?

Nagyon megharagudtam Istenre. Sokáig nem is akartam vele szóba állni. Lelkészként ezt nagyon kemény kimondani, de ez van. Nem szépítem a dolgot. Sőt, pont lelkészként volt nehéz megélni azt, hogy egy ilyen életbe vágó kérdésre, amivel bármelyik gyülekezeti tag megkereshetett volna, nem tudok semmit sem mondani magamnak. Akikkel megosztottam a fájdalmamat, támogattak, vigasztaltak, bátorítottak, de ők sem tudtak semmi kézzelfoghatót mondani. Egy idő után felhagytam a „Miért?”-ekre való válaszkereséssel. Feltettem a másik kérdést: Mit tud Isten ezen keresztül megmutatni? Erre a kérdésre sem tudtam választ lelni, akárhogy is kerestem. Isten hallgatott. Nem avatott be, nem magyarázta meg, nem mutatta meg a rosszban a jót, nem tudatta velem, mi az, amit én a személyes lelki fejlődésemre leszűrhetek ebből az egész fájdalmas eseményből. Lassan elcsitult bennem a vihar. Másfél-két év után elfogadtam, hogy ez van. Nem tudom megváltoztatni a múltat, csupán a hozzá való viszonyulásomat tudom megváltoztatni. Már rég nem haragszom Istenre. Fogalmam sincs, miért történt mindez. Talán Istennek semmi köze sem volt az egészhez és nem tudott vagy nem akart közbeavatkozni.

Amikor a kezembe került Philip Yancey Csalódás Istenben című könyve, újra felébredt bennem a vágy, hogy valamiféle épkézláb választ, magyarázatot találjak erre a régi, megválaszolatlan kérdésre. Mint kiderült, nem vagyok egyedül. A szerző sok olyan emberről számol be, akik keresztyénként, hívőként, oszlopos gyülekezeti tagként mélységesen csalódtak Istenben. Rávilágított egy fontos problémára, amiről nem beszélünk. Bár a könyv Amerikában íródott, de egyetemesen minden keresztyén életére nézve kimondja ezt a problémát: van, amikor a hitünk alapelvei, sarokpontjai nincsenek összhangban az általunk megélt, tapasztalt valósággal, sőt homlokegyenest ellentmondanak egymásnak.

csalodas_istenben_yanceyPhilip Yancey három kérdést jár körbe, melyeket nem rövidre zár bibliai Igékkel vagy teológiai igazságokkal. Isten igazságtalan? Isten hallgat? Isten elrejtőzött? Már ezzel felkeltette az érdeklődésem. Először végigveszi a Bibliában olvasható történéseket, eseményeket. Megvizsgálja, Isten hogyan volt jelen kezdetektől az emberiség életében, népe történetében, Jézus Krisztusban és az egyház első évtizedeiben. Meghökkentő volt olvasni, hogy miközben Istenben való csalódásunkkal foglalkozunk, rávilágít arra, hogy Isten rengetegszer csalódott bennünk, onnantól kezdve, hogy az első emberpár ellene szegült. Isten elrejtőzése jogos és indokolt volt a részéről. Jogos és indokolt, hogy most sem mutatja meg önmagát teljes valójában nekünk. És elgondolkodtató volt szembesülni azzal, hogy Jézus Krisztusban kézzelfoghatóan megjelent közöttünk. Lehetett tőle kérdezni, vitatkozni vele, de ekkor sem értettük meg, csak félreértettük őt. Istenben való csalódásunk egyik oka, hogy nem ismerjük őt vagy csak nagyon töredékesen, részlegesen, apró szilánkokat látva a teljes képből.

Valóban, fogalmunk sincs arról, kicsoda Isten. Van kijelentés a kezünkben, amit újra és újra olvasunk és értelmezünk is, de nem ismerhetjük meg Isten minden szándékát, akaratát, célját és motivációját. Az ő gondolatai nem a mi gondolataink, az ő utai nem a mi utaink. Ez akár szorongással is eltölthet minket. Vízválasztóhoz érkezünk hitünkben. Fel kell tennünk a kérdést: Tudunk hinni egy olyan Istenben, aki nem az, akinek eddig gondoltuk? Aki merőben más? Tudjuk így is Atyánknak nevezni?

Sok keresztyén azért csalódik Istenben, ami miatt a nem keresztyének is csalódnak benne. Ami az ateisták legfőbb érve Isten ellen. Nem mutatja meg magát, pedig mindenki hinne benne, ha látnánk.  A csodákat, isteninek tartott történéseket meg lehet magyarázni valamiféle racionális okkal. Isten nem mindig segít. Nem mindig teszi meg, amit kérünk tőle. És ott van a halál is. Mindegy, hogy hiszel vagy nem, így is, úgy is meghalsz.

Válaszúthoz érkeztünk. Vagy hátat fordítunk Istennek, jogosnak gondolva csalódásunkat. Vagy meg kell tanulnunk hinni egy új Istenben. Abban az Istenben, aki hagyja, hogy megtörténjenek a tragédiák, szörnyűségek. Aki hagyta Jóbot is szenvedni. Aki hagyta, hogy egyetlen Fia meghaljon, pedig segíthetett volna rajta. Aki megengedi, hogy földi életünk végén ne egyből valami hosszú lépcsőn fellépdelve menjünk a mennyországba, hanem átéljük a halál tragédiáját. Isten nem kínál más lehetőséget. Döntenünk kell. Viszont, ha tudunk hinni a valódi Istenben, és nem abban a képben (bálványban), amit magunknak kitalálunk róla, akkor új távlatok nyílnak Istennel való kapcsolatunkban. Akkor eljutunk a teljes rábízás, odaszánás, önátadás döntéséhez. Meglátjuk, hogy az isteni valóság több és teljesebb, mint az, amit mi földi valóságnak, szubjektív realitásnak élünk meg. Akkor megváltozik a nézőpontunk és Isten szemével kezdjük el nézni önmagunkat és a környezetünket. Belátjuk, hogy rengeteg mindent nem értünk és nem is fogunk érteni Isten döntéseiből és cselekedeteiből vagy épp passzivitásából. És közben megismerjük azt az Istent, akiről valóban szól a Biblia. Aki az egyedül létező.

Nem hosszú könyv, de nem tudtam gyorsan elolvasni. Sokáig tartott, mire átrágtam magam rajta, minden mondatot külön ízlelgetve és megemésztve az olvasottakat. Lassú ízlelgetésre ajánlom.

Forrás: parokia.hu

180 nap alatt a Biblián át

2018. szeptember 10.

Számomra az igeolvasás a mindennapok része- egy csendben eltöltött negyed óra a rohanó hétköznapokon igazi kikapcsolódás. Napi Bibliatanulmányozásaimhoz szolgál útmutatóul Philip Yancey és Tim Stafford 180 nap alatt a Biblián át című kötete, mely átlátható módon, 180 fejezetre bontva vezet végig a Biblia fő fejezetein.

Meghökkentő kegyelem

2018. augusztus 29.

Ebben a kötetében a kegyelem életátformáló hatalmát mutatja be, azt vizsgálva: ha a kegyelem Isten legnagyobb ajándéka a világ számára, hogyan valósul meg a gyakorlatban? S érvényes lehet-e az olyan szörnyűséges rémtettek idején, mint a holokauszt vagy a Gulag-táborok borzalma, a ruandai vagy a boszniai népirtás?
Yancey megdöbbentőnek és botrányosnak nevezi a kegyelmet,

Hol van Isten, amikor fáj?

2018. szeptember 17.

Philip Yancey, miközben a fájdalom és a szenvedés problémáját kutatta készülő könyvéhez, egy évig járt haldoklók önsegítő csoportjába, amely nagyrészt harmincasokból állt. A szerző szerint ez a korcsoport viseli legnehezebben, ha saját halálával kénytelen szembenézni. Harmincas vagyok én is; fordítóként beültem hát a szerzővel „a szenvedés iskolájába”.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hozzászólás *